„Ha szeretnénk fejleszteni intelligenciánkat és problémamegoldó képességünket, érdemes minden nap egy kis időt szánni egy memória tornáztató feladat gyakorlására”
(amerikai pszichológus kutatók megfogalmazása szerint)
A Szellemi totó foglalkozás célja, a lakók megszerzett tudásának felelevenítése, új ismeretek szerzése, a meglévő értelmi és mentális képességek fenntartása. A foglalkozás során az elhangzott ismeretek, kvíz kérdések és találós kérdések meghallgatása mellett, a lakóknak lehetőségük van a közösségi élmény átélésére is. A foglalkozások elején, a közös gondolkodás ösztönzése és hangulatkeltés céljából egy önkéntes jelentkező Ezopus tanmeséiből olvas, melyet az alkalom végén felelevenítünk és üzenetéről beszélgetünk.
A foglalkozás során a tudomány, a kultúra, az irodalom, a művészet, a film, illetve az élet minden területéről általános kvíz kérdések, találós kérdések hangoznak el, melyeknek megválaszolásában a jelenlévők aktívan bekapcsolódnak. A kérdések és válaszok között elhangzott humoros történetek célja örömszerző, a lakók kellemes hangulatának elérése, fenntartása.